Az amerikai kormány szerint a szabad gondolkozásról szól a CEU ügye

Az amerikai kormány szerint a szabad gondolkozásról szól a CEU ügye

külügyminiszter
PUBLIKÁLÁS: 2017. április 12. 08:30
Bors

Mark C. Toner, az USA külügyminisztériumának szóvivője kedden, magyar idő szerint este 8-kor tartott sajtótájékoztatót, amelyben egy újságíró a CEU-ról kérdezte.

„Úgy látjuk, hogy a törvény veszélyezteti a CEU további működését, holott ez egy kiemelkedő tudományos intézet. Fontos tudományos és kulturális kapocs Magyarország és az Egyesült Államok között. Őszintén szólva a szabad kutatás és gondolkodás ügye van itt a középpontban. A törvény szerintünk több más amerikai egyetem oktatási programját is veszélyezteti Magyarországon, úgyhogy ez az ügy a CEU-n is túlmutat” – idézi a 444 a szóvivőt, aki egyébként korábban közleményt adott már ki az ügyről.

Arról is beszélt, hogy magyarok tízezrei tiltakoztak, ahogy a világ számos kutatója, tudósa is a törvény ellen, az amerikai külügyi államtitkár pedig beszélt is az egyetem rektorával.

Úgyhogy sürgetjük Magyarország kormányát, hogy függesszék fel a törvény végrehajtását.

A törvény felülvizsgálatát és megvitatását várjuk, amihez párbeszédre lesz szükség magával az egyetemmel, és a többi érintett intézménnyel is” – követelte Toner.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.