– Van, akinek nem itt a helye! – ezt a rövid, rejtélyes mondatot fűzte Pócs János a saját Facebook-oldalán megosztott, múlt pénteken készült fényképhez. Ezen az látszik, ahogy a képviselő zsebre tett kézzel, egyik lábát a kerítésnek támasztva beszélget egy nagydarab, kopasz, napszemüveges férfival, aki egy kempingbiciklivel érkezett. A fotón kivehető egy másik kerékpár is, amin a Polgárőrség felirat olvasható.
De mi történhetett?
Telefonon kerestük a fideszes politikust, aki azonban csak annyit mondott: nem kíván nyilatkozni az ügyről, mert csak a helyiek tudják, miről van szó, mások viszont úgysem értenék. A bejegyzéshez fűzött hozzászólásokból kiderül, hogy az eset Jászapátiban történt egy óvoda előtt. A hozzászólók között váratlanul feltűnt valaki, aki magát a kempingbiciklis férfi fiának mondta, és sajnálkozott apja viselkedése miatt. A Bors felvette a kapcsolatot vele, ő pedig névtelenséget kérve elmesélte: apja rendszeresen megjelenik az óvodánál, ahol a gyerekeikért érkező családos anyákat figyeli, és zaklatja, sértegeti őket.
Ráadásul „egész nap a városban garázdálkodik”, illetve nyugdíjasoktól próbál pénzt szerezni. Tovább színezi a történetet, hogy fia állítása szerint apja Pócs János haragosa, aki sok éven át zaklatta a politikus családját, illetve pletykákkal próbálta lejáratni őt. Állítása szerint nagyon fél az apjától, akit bűnözőnek tart. A hétvégén azután az apa is hozzászólt Pócs fényképéhez, a lánya profilján:
– Pócs János úr beszélgetése a sérelmemre megvalósult, amit egy kicsit helytelennek tartok – írta rossz helyesírással a férfi. Ezután visszautasított minden vádat, majd a fiát kezdte el szidni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.