Világot jár a magyar horgolt koala

Világot jár a magyar horgolt koala

utazás
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 28. 13:00
L. B.

Cuki dologra kattant rá Bellai Marina. A saját bevallása szerint „fonalfüggő” fiatal nő a maga horgolta koaláját utaztatja szerte a világban. A túráknak külön internetes oldala is van, a Topy Világa. Itt egy „élő” térképen nyomon lehet követni, merre járt a bájos játékfigura az útnak indítása, 2015. augusztus 12. óta. A helyszíneket narancssárga tappancsok jelölik, s ezekre kattintva megnyílnak az ott készült fotók.

– Többnyire az ismerőseim viszik magukkal a nyaralásaikra, de ma már akkora népszerűségnek örvend, hogy idegenek is jelentkeznek érte. A legfontosabb szabály, hogy képekkel dokumentálják az utat, de gyakran csatolnak egy kedves kis történetet is hozzá – avat be a részletekbe a közgazdász, aki kizárólag azért tanult meg horgolni, hogy elkészíthesse Topyt. A koala naptára igencsak zsúfolt, fél évre előre is vannak foglalásai.

– Négy alapvető célja van Topynak: igazi koalával találkozni Ausztráliában, fényképezkedni a Grand Canyonban és a sarki fénnyel, valamint szerepelni a kedvenc sorozatomban, az Agymenőkben. Ausztrália már összejött, a kanyonhoz még idén elutazik, és a sorozatszerep szervezését is elkezdem ebben az évben. Öt kontinens huszonhat országában járt eddig. Mindegyik egyformán sokat jelentett, de a legutóbbi ír túra különösen tetszett. Gyönyörű képeket és egy részletes beszámolót is kaptam ajándékba – sorolja az online üzletet is működtető Marina.

Egyébként más figyelemreméltó akciója is volt már. Tavaly Valentin-napra például ötszáz horgolt szívecskét rejtett el Budapesten, amikkel aztán a szerencsés megtalálók fotózkodtak. És Koala Topy sincs egyedül.

– Utána egy hónappal megalkottam a testvérét is, Maci Topyt. Ő csak Magyarországon utazik, neki az a célja, hogy minden hazai településen megforduljon. Az ő úti céljait zöld mancsok mutatják a térképen.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.