Veszett róka miatt ebzárlatot rendeltek el Borsodban

Veszett róka miatt ebzárlatot rendeltek el Borsodban

róka
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 04. 13:04
Az érintett térségben kilencven napos ebzárlatot rendeltek el.
MTI

Veszettség vírusát mutatta ki egy Bekecsen talált, rendellenesen viselkedő rókában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.

A Nébih közleménye szerint a Szerencs melletti Bekecsen talált rókán látható volt, hogy nem egészséges: imbolygó volt a mozgása, sérültnek tűnt a lába, hagyta magát néhány lépésre megközelíteni.

Az eset mintegy öt kilométerre történt attól a helytől, ahol tavaly februárban találták meg egy róka tetemét, amelyből a laboratóriumi vizsgálat szintén kimutatta a vírust.

Az érintett térségben kilencven napos ebzárlatot rendel el az illetékes állategészségügyi hatóság.

Mint írták, a veszettség vírusára a vadon élő és a házi emlősállatok egyaránt fogékonyak. Vadállatokban a fertőzés fő fenntartói a vörös rókák, amelyekből Magyarországon mintegy 70 ezer egyed él. A veszettség vírusa a beteg állat harapásával, marásával terjed, és mind emberben, mind állatban halálos kimenetelű agy- és gerincvelő-gyulladást okoz. Mivel a tünetek jelentkezése után a betegséget gyógykezelni nem lehet, egyedüli védekezési mód a megelőzés, azaz a vakcinázás.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.