Vegyetek rollert az unokámnak - mondta a bosszúból halálra gázolt Attila

Vegyetek rollert az unokámnak - mondta a bosszúból halálra gázolt Attila

unoka
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 28. 05:20
Unokája szeme láttára gázoltak halálra egy 48 éves férfit Vácszentlászlón. A négyéves Brendonnak végig kellett néznie nagyapja haláltusáját.
Lovas Bálint

A földön fekve utolsó leheletével arra kérte fiát Kanalas Attila, hogy vegye ki a zsebéből az unokájának, Brendonnak félretett pénzt és vegyen neki egy elektromos rollert, ahogyan ő azt megígérte neki.

– Három évet élt együtt ná­lunk Vivien és a bátyám. Mi­u­tán különváltak, a bíróság a testvéremnél helyezte el Brendont, mert a zűrös lánynak sosem volt állandó lakhelye. Nagyjából félévente szokott erre járni, a saját gyermeke szinte nem is ismeri az anyját. Így érthető, hogy va­sárnap, a láthatás idejére sem akart velük elmenni. Mindezt nem akarták megérteni, rendőrt kellett hívni. De még ez is kevés volt nekik – emlékszik vissza a Borsnak Kanalas Márkó, az elgázolt férfi egyik fia. Miután kiderült, hogy Brendon nem tart Viviennel, a nő és barátja, D. András beszállt platós kocsijukba és a kisfiú szeme láttára padlógázzal nekihajtottak a nagypapának.

– Tolókocsiba kerülsz, megdöglesz! Ezt kiabálta fennhangon az őrült nő az apámnak, mielőtt elütötték. Nagydarab ember, de könnyedén a kocsi alá került. Több méteres repülés után az első és a hátsó kerekekkel is átmentek rajta. Beleka­pasz­kod­tam a kocsiba, betörtem a szélvédőjét, de nem tudtam megállítani, lerepültem róla – mondta a 19 éves fiatal, aki megrendülve mesélt a tragédia pillanatáról.

– Fiam, nagyon fáj, érzem, hogy szétszakadt mindenem! – mondta utolsó leheletével apám. Borzasztó látvány volt, leszakadt a karjáról a bőr, látszódott a hús, az erek és a csontok is. Próbáltuk tartani benne a lelket. Mentőhelikopter vitte kórházba, de az életét nem tudták megmenteni.

A menekülő D. Andrást, a gyilkosság után nem sokkal Gödöllőn vették őrizetbe a rendőrök.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.