Vége a vöröscsillag-háborúnak: megegyezett a két sörmárka

Vége a vöröscsillag-háborúnak: megegyezett a két sörmárka

pereskedés
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 27. 15:50
Bors

Megegyezéssel zárult a Heineken Románia és az Igazi Csíki Sört levédő Csíki Sör Manufaktúra párharca - tudósít az MTI. A felek úgy döntöttek, hogy a két márka inkább megfér egymás mellett a piacon.

"A felek megegyeztek abban, hogy a Ciuc és a Csíki Sör márkanevek egymás mellett békében meg fognak férni a piacon. A megegyezés része, hogy minden peres ügyet a felek egymás ellen megszüntetnek" - írják közös közleményükben.

A hosszú ideje húzódó vita már itthon is mindennapos témául szolgált még a Parlamentnek is, ugyanis felmerült, hogy levetessék a cég cimkéiről a (hazánkban is) jó néhány évtizede ott virító vörös csillagot. Sőt, a Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (Szorakész) a Szabadságvédő Alapítvány (Szava) jogvédő támogatásával pénteken be is perelte a céget.

A múlt hét közepén egykori világbajnok vívónk, Kovács Tamás hívta fel a figyelmet a helyzet abszurditására: "A mai napon visszaadom a szöuli sikeres olimpia után kapott Munka Érdemrend Arany fokozatú kitüntetésemet, mert azon egy nagy vörös csillag van, és nem szeretnék két év börtönbüntetést kapni! Tájékoztatom Önöket, hogy a MK Arany Érdemkereszt, a MK Érdemrend Kiskeresztje, és a MK Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetéseket megtartom, mert azokon nincs vörös csillag!"

Nyelvi per

Az Igazi Csíki Sör gyártóját a Heineken Románia perelte be, mert úgy vélte, hogy a sör gyártója eltulajdonította szellemi tulajdonát. 

A romániai sörgyártók perének nyelvi vonatkozásai vannak. A bíróságnak azt kellett mérlegelnie, hogy egy termék román megnevezésének jogi védelme kiterjed-e a termék köznyelvben használt magyar megnevezésére is. A holland multinacionális cég 2003 óta rendelkezik a Csíkszeredában gyártott Ciuc premium (Csíki prémium) sörmárkával, amelyet az erdélyi magyarok csíki sörként emlegetnek. 2014 novemberében azonban megjelent a piacon a Csíki Sör Manufaktúra terméke, az Igazi Csíki Sör, amely számára a gyártó Lixid Project Kft. szerzett romániai és európai jogi védelmet.

A marosvásárhelyi táblabíróság január 27-i ítéletében jogerősen betiltotta az Igazi Csíki Sör gyártását és forgalmazását.

Kapcsolódó jegyzetünket itt olvashatja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.