Szétrohad a lezuhant pilóta repülőgyűjteménye

Szétrohad a lezuhant pilóta repülőgyűjteménye

roncs
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 06. 09:30
V. Zs. 

Mostoha sorsa van Közép-Európa legnagyobb repülőgépgyűjteményének. A tulajdonos, Komócsi „Komó” Zoltán 2014-ben szenvedett halálos repülőgépbalesetet, s ezzel földbe állt a látogatóközpont megnyitásának terve is. Pedig a Dunavarsány határában létrehozott parkban számos érdekesség, 18 vadászgép és majdnem ugyanennyi repülő és repüléssel kapcsolatos szerkezet áll vagy állt.

Többek között MIG-21-esek, MIG-23-asok, KN-26-os szállítóhelikopterek egy Antonov-2-es repülőgép is megtalálható az elkerített területen. A magyar repüléstörténet ikonikus darabjainak jobb sorsát a fent említett baleset pecsételte meg. Az ismert pilóta egyik barátjával egy májusi estén szállt fel a dunaújvárosi repülőtérről.

Mindketten kedvelték az extrém repülési technikákat, s ekkor is hasonló célból emelkedtek levegőbe. A szörnyű tragédiát két dolog okozta. Egyrészt túl kevés üzemanyagot tankoltak, másrészt az ultrakönnyű Apollo Fox gép tulajdonosa, a szintén gyakorlott B. Zsolt sikertelenül próbálkozott meg egy dugóhúzóval, s emiatt a repülő a földbe csapódott. Mindkét férfi a helyszínen életét vesztette.

A Közlekedésbiztonsági Szervezet jelentésében megállapította, megmentésük akkor sem sikerült volna, ha azonnal megtalálják és ellátják őket. A korábban sugárhajtású gépeket is vezető Komó gyűjteménye menthetetlenül a pusztulás felé sodródik a dunavarsányi pusztában. Ifjabb Komócsi Zoltán, a gyűjtemény jelenlegi gazdája nem reagált hívásainkra. Az biztos, hogy a parkban áll egy vadászrepülő vezérsíkjából kialakított emlékmű, de a tekintélyes, akár csak hulladékként is milliókat érő repülők inkább már csak egy roncstemetőre hajaznak.   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.