Rabtársával, a gyálaréti családirtóként elhíresült Miklósi Viktorral együtt öngyilkosságot követett el tavaly decemberben a balástyai rém – számolt be korábban a Bors. Szabó Zoltánnak már egyetlen családtagja sem volt az élők sorában, senki sem látogatta őt a szegedi Csillag börtönben.
A Bors most megtudta: a férfit január közepén temették el egy szegedi temetőben, a hantoláson senki sem jelent meg. Szabó köztemetést kapott, a zárkában magánál tartott személyes tárgyait pedig a büntetés-végrehajtás letéti raktárában helyezték el. Úgy tudjuk, hogy itt legfeljebb öt évig őrzik a tárgyakat, a kiadásukról jegyző dönthet.
A magyar börtönökben az európai átlaghoz képest kevesebb rab kísérel meg öngyilkosságot. Orosz Zoltán, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának szóvivője lapunkkal közölte: az elmúlt négy évben 151 öngyilkossági kísérlet történt, ezen cselekedetek mögött közvetlen öngyilkossági szándék húzódott. Ugyanakkor ezek nem befejezett öngyilkosságok, a rabok életét sikerült megmenteni.
Átlagosan évente heten lesznek öngyilkosok a rácsok mögött. A 2011-es és a 2016-os év volt a legsúlyosabb (9-9 öngyilkossággal) míg 2007-ben és 2015-ben csupán 5-5 történt. Legutóbb a pécsi rendőrségi pszichológus, Bándy Kata meggyilkolása miatt életfogytiglani fegyházra ítélt Péntek László tett kárt magában, egy borotvával vágta meg magát, és közben öngyilkossággal fenyegetőzött. Mint arról a Bors elsőként beszámolt: Pénteket az őrök megfékezték, majd az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe szállították
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.