Perelt, mert fogyatékosnak született, hiszen a nagyapja az apja is egyben - vesztett 

Perelt, mert fogyatékosnak született, hiszen a nagyapja az apja is egyben - vesztett 

fogyatékos
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 15. 19:00
Bors

Elutasította a brit bíróság egy fogyatékkal született férfi keresetét azzal az indokkal, miszerint az állapotát a születése előtti körülmények határozták meg – írta meg a The Guardian.

A hírekben Y-nak elnevezett férfi azzal fordult a hatóságokhoz, hogy szerinte amiatt vált fogyatékossá, mert az anyját születése előtt többször is megerőszakolták. Az ítélet viszont éppen arra hivatkozott, hogy Y még nem is létezett, amikor a bűncselekményeket elkövették, így nem igényelhet kártérítést.

A férfi 1987-ben született, miután az anyját 9 éves kora óta folyamatosan zaklatta és megerőszakolta a saját édesapja, vagyis Y nagyapja.

Az anya korábban már kapott kártérítést az őt ért megaláztatások miatt. Y esetében viszont a bíróság komoly dilemmába került. Mérlegelniük kellett, hogy valaki szenvedhet-e úgy egészségügyi károsodást, ha gyakorlatilag még nem is létezik. Illetve kaphat-e azért kártérítést, mert az anyját szexuális bántalmazás érte.

A bíróság végül elutasította a keresetet. Y ügyvédje úgy nyilatkozott, szomorú ez az eredmény a család számára, ugyanakkor amiatt legalább hasznos volt, hogy legalább az ügy rávilágított arra, sokkal nagyobb odafigyelést igényelnek az ehhez hasonló esetek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.