Operaénekes az óbudai szemétszedő netes sztár – videó

Operaénekes az óbudai szemétszedő netes sztár – videó

autós
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 24. 04:40
Még az üres tejfölösdobozt is kiöblítem, mielőtt kidobom – mondja Borka Ákos, aki a minap az óbudai dugóban vesztegelve inkább nekiállt szemetet szedni. Ezzel egy csapásra az internet sztárja lett.
BLN

Sokan vehetnének példát arról a fiatal sofőrről, aki a fővárosi Szentendrei út délutáni dugójában tette hasznossá magát. A kocsisor már negyedórája nem haladt, de idegeskedés helyett kipattant a Seatjából, és nekiállt összeszedni az út menti szemetet. Az üvegeket, hulladékot a csomagtartójába tette, hogy később kidobja, majd mosolyogva fordult a mögötte álló autóshoz, aki az egész műveletet felvette és meg is tapsolta. A nem mindennapi jelenetet már több mint húszezren láthatták az interneten.

A Bors megtalálta a fiatalembert, aki egy ifjú operaénekes, a Purcell Kórus 27 éves művésze, Borka Ákos.

– Teljesen spontán jött az ötlet. Épp a Pilisből jöttünk hazafelé a kutyámmal, ugyanis imádok túrázni. Heti többször is megyek, ha tehetem, nincs messze a Pilis és a Börzsöny sem, tehát sokat vagyok a természetben. Érthető, hogy idegesítenek az eldobott üvegek, kupakok, papírok – mondja Ákos.

Azt pedig borzasztónak tartja, amit a Városligetben lát, amihez közel lakik: – Mindenütt széttört szilánkok... Sokan nem fogják föl, milyen károkat okoznak, nem beszélve arról, hogy, bizony, én is szeretek mezítláb mászkálni a ligetben.

A Kaposvár mellett felnőtt énekesnek egyébként az egész családja élsportolókból áll, ő és nagyapja fordult csak az énekesi pálya felé.

– Anyu szokta mesélni, hogy amikor születéskor felsírtam, az orvos azt mondta: ez a gyerek vagy énekes lesz vagy Fradi-drukker. Na, utóbbi nagyon nem lettem – mosolyog Ákos, aki 25 évesen már a Zeneakadémia nagytermében, a Müpában és az Ország Kórusában énekelt.

Olyannyira környezettudatos egyébként, hogy a tejfölösdobozt is kimossa, mielőtt kidobja.

– Semmiből sem áll. És ha egy szemetelő már nem a kuka mellé dobja a sörösüvegét, mert látja, hogy a barátnője menőnek találja a videót, akkor már megérte ez a kis akció – mondja Ákos.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.