Aktuális

Nyugalom, nem csak a CIA kémkedik az okostévéken keresztül

Fr. Zs.

Létrehozva: 2017.03.10.

Újabb titkos CIA-módszereket hozott nyil vánosságra a WikiLeaks.

Forrás: Thinkstock

Újabb bilit borított ki a WikiLeaks nevű nonprofit szervezet: a CIA Kiberhírszerzési Központjának belső hálózatáról szivárogtat(ott) ki 8761 dokumentumot. Az információk a legvadabb képzelet szárnyán szárnyaló akciófilmek világát idézik. A dokumentumok azt ecsetelik részletesen, hogy az amerikai hírszerzés milyen módszerekkel hekkeli meg a különböző digitális eszközöket, például a számítógépes rendszereket, mobiltelefonokat, okostévéket. Egy 2014-ben keletkezett anyagban, ami a „Síró Angyal” fedőnevet kapta, például arról írnak, hogy miként lehet a Samsung okostévékben lévő mikrofont észrevétlenül bekapcsolni. Ha a készülék működik, egy pici lámpa jelzi, ám a CIA kifejlesztette az úgynevezett Fake-Off módszert, amivel úgy tűnik, mintha minden ki lenne kapcsolva a tévén, ám valójában nagyon is „éber” – szó szerint.

Fontos persze megjegyezni, hogy ettől nem kell félnie a – CIA szempontjából – az átlagembernek, hiszen a technológiát kifejezetten célszemélyek lehallgatására használják. A boltban megvásárolt elektronikai eszközökbe nincsenek eleve „beépítve” ezek a lehetőségek. Szükség van valakire, aki az adott tévére telepíti a Fake-Off programot egy USB-s adathordozóról. Szóval, ha hétköznapi életet élünk, és nem adják nálunk egymásnak a kilincset kémnek tűnő, rejtélyes alakok, akkor nincs mitől tartanunk.

Veszélyes baba

Egy beszélő babát nemrégiben azért vontak ki a forgalomból, mert meghekkelhető. Adóvevő és mikrofon is volt ugyanis a játékban, így lehallgatókészülékké válhatott. A szülőket arra kérték, hogy a megvásárolt darabokat törjék össze.

A dokumentumok egyébként hitelesek, a titkosszolgálathoz közeli források is megerősítették, hogy valóban a CIA iratai kerültek nyilvánosságra. A szervezet számára ez azért is nagy fiaskó, mert a gyártók ki fogják javítani a készülékek ilyetén sebezhetőségét. Ráadásul ez nyilvános bizonyíték arra, hogy az amerikai kormány által finanszírozott CIA nem tesz eleget azon kötelezettségének, hogy azonnal figyelmeztesse a nyilvánosságot az ilyen biztonsági résekre.

Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő ugyanakkor a Borsnak azt mondta: ne legyenek illúzióink, ilyen módszereket más országok titkosszolgálatai is használhatnak, sőt egymást is szemmel tartják. A magyar titkosszolgálat például egy olasz beszállítótól vásárolt hírszerző technológiát.

Fél? Húzza ki a tévét!

Hogyan védekezhet az átlagfelhasználó? – kérdeztünk egy szakértőt:

– Okostévéknél a Smart menüpontban kapcsolja ki a hangvezérlést!

– Androidos okostelefonoknál mindig ellenőrizni kell a frissítéseket, illetve mindig legyen bekapcsolva az „Alkalmazások ellenőrzése” beállítás!

Kapcsolódó jegyzetünket itt találja.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek