Nincs magyarázat a magyar hegymászó halálára –  40 méterről zuhant a mélybe

Nincs magyarázat a magyar hegymászó halálára –  40 méterről zuhant a mélybe

hegymászás
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 27. 09:30
BLN

Szörnyű baleset áldozata lett egy fiatal magyar sziklamászó, aki a hétvégén az erdélyi Kőköz-szorost mászta meg. Ro­mániai hírügynökségek szerint a 36 éves férfi negyven méter magasból zuhant le. Azt minden beszámoló kiemelte, gyakorlott sziklamászóról van szó, aki nem volt egyedül, egy nagybányai társa kísérte fel. A rohammentő-szolgálat helikoptert küldött a helyszínre, de a férfi időközben belehalt sérüléseibe. A hatóság meglehetősen szűkszavú az ügy­ben, ám a Fehér megyei rendőrkapitányság szóvivője, Luminita Prodan azt mondta, a baleset úgy történt, hogy a sziklamászó valamiért kiakasztotta a biz­tosítókötelet.

Ezt viszont a Magyar Hegymászó Szövetség gyakorlatilag elképzelhetetlen tartja, ilyet egyetlen mászó sem tenne.

– Még várjuk a román kollégák és hatóságok tájékoztatását, de a jelenlegi információk alapján ez hamis állításnak tűnik. A standolást, vagyis a kötél rögzítésének biztosítását egy mászó nem tudja kikapcsolni, kiakasztani. Ez egy zárt biztosítási lánc. Minden ilyen tevékenységnél hasonló az eljárás. Ha pedig biztosítóember is van, különösen nem lehetséges önállóan kikapcsolni a biztosítókötelet – húzta alá Jármai Gergő, a szövetség szóvivője. Hangsúlyozta, mindig célszerű ellenőrizni a mászókat ért balesetek híreit, sokszor kö­zölnek téves adatokat.

A szövetségnek egyelőre nincs információja a fiatalember kilétéről. Magyarországról is rengetegen vesznek részt magánszervezésben külföldi túrákon, akár hétköznap is, ahogy az idő egyre jobb lesz. 

A Kőköz-szoros egyébként nagyjából három kilométer hosszú szurdok, többnyire sima felületű falakkal. Itt halad át a Nagyenyedet és Toroczkót üsszekötő me­gyei út, itt folyik keresztül az Enyed patak is, látnivaló pedig bőven akad, a közelben emelkedik a Csitátye 773 méter ma­gas sziklaorma.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.