Az Arkansasban élő Carter Blanchard vitiligóban, egy ritka bőrbetegségben szenved. A betegség hatására a bőr elveszíti a melanintartalmát, amely a színért felelős - emiatt lassan növekvő, szabálytalan alakú fehér foltok alakulnak ki.
A kis Carter érthetően nehezen tudott megbirkózni szokatlan megjelenésével. Önbizalomhiányos volt foltjai miatt - egészen addig, amíg nem találkozott egy fekete labrador retrieverrel, aki hasonló betegségben szenved, mint ő - és emiatt hasonló foltokkal is kell leélnie az életét. Az már csak „hab a tortán”, hogy a Rowdy nevű ebnél pontosan ugyanabban az évben - 2014-ben - diagnosztizálták a vitiligót, mint a fiúcskánál - írja a Mirror.
A páros Carter édesanyjának, Stephanie Adcocknak köszönhetően talált egymásra - ő vette fel ugyanis a kapcsolatot a neten igencsak népszerű eb tulajával, Niki Umbenhowerrel - azonban a személyes találkozásra szombatig kellett várni. Ekkorra sikerült összegyűjtenie a családnak - netes támogatóknak köszönhetően - annyi pénzt, hogy átszeljék az országot, és ellátogassanak Arkansasba, Rowdy-hoz. (A két állam között bő 3000 kilométer a táv.)
A páros első találkozása állítólag mesésen sikerült: mintha csak évek óta ismerték volna egymást. Carter pedig végre, lassacskán megbarátkozik bőrbetegségével.
„Segíthettünk abban, hogy ennek a fiúnak 180 fokos fordulatot vegyen az, miként tekint a saját megjelenésére. Annyi gyermeken szeretnénk még segíteni, ahányan csak tudunk” - nyilatkozta Rowdy gazdája. A különleges ebet egyébként jelenleg hetvenezren követik az Instagramon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.