Miként a Bors megírta, a 23 éves R. Roland egy szolnoki faipari üzemben munka közben szörnyethalt. A fiatalember egy hatalmas gépen dolgozott, ami a rétegelt lapok gyártása során feleslegessé vált faanyagot darálta le. Nem volt biztonsági rács a gépen, ezért egy véletlen mozdulatot követően beesett a darálóba.
A Bors megtalálta a fiatal fiú egyik barátját, akivel több mint fél éven keresztül melóztak együtt. Pocsai János karbantartó lakatosként dolgozott a cégnél, amíg egy éve leszakította fél karját az egyik munkagép. A férfi a fűrészporszállító csigasort javította, amikor a gép bekapta a karját. Életét csupán a szerencsének és annak köszönheti, hogy időben elkötötte a csonkot. János a balesete óta nem kapott kártérítést, jelenleg is perben áll a céggel.
– Szinte mindennap beszélgettünk, a barátomként tekintettem Rolandra. Nagy szorgalommal, lelkiismeretesen végezte a munkáját. Borzasztó érzés ez számomra, hogy a karom után a barátomat is elvesztettem – mondta János, akinek tejesen felfordult az élete, mióta elvesztette a fél karját.
Az emberek torzszülöttként tekintenek rá, még a szerelme is elhagyta. Roland a szüleivel élt a tiszavárkonyi családi házukban. Információnk szerint éppen a tragédia előtt szeretett volna összeköltözni barátnőjével egy albérletbe. Édesanyja óvónőként, apja pedig kamionosként dolgozik. A fiú minden reggel az öt órai busszal járt Szolnokra munkába. Szomszédai szerint zárkózottan éltek, de a fiú mindig udvariasan köszönt nekik.
A Bors megtudta, hogy a fiatalember szüleit az üzem nem értesítette fiuk haláláról. Édesanyja telefonon nem tudta elérni a fiát, ezért úgy döntött, hogy bemegy Roland munkahelyére. Amikor közölték vele a szörnyű hírt, sokkot kapott, és kórházba szállították.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.