Győrfi Pált szinte naponta láthatjuk a televízió képernyőjén, a magánéletéről viszont keveset tudunk – talán ennek köszönhető, hogy még mindig tartogat számunkra meglepetéseket. Például azt, hogy egy Madártej nevű banda billentyűse volt a nyolcvanas években, a bizonyítékul szolgáló videoklip pedig mindmáig megtekinthető az interneten.
– Akkoriban, a nyolcvanas években Magyarországon az angolszáz new wave zene hódított, és az állt a legközelebb hozzám is – kezdett bele a múltidézésbe Győrfi, aki azt is elmesélte nekünk, hogy szülei is zenészek voltak. Édesanyja zongorista, édesapja pedig klarinéton és szaxofonon játszott.
– Volt egy zenekarunk a gimiben, Madártej néven futott, én billentyűztem benne, „rockos újhullám" típusú zenét nyomtunk. A The Stranglers nevű angol zenekarhoz hasonlítottak minket – csak egy nagy különbség volt: ők marha jó zenét játszottak, mi sajnos kevésbé, bár még így is volt közönségünk a koncertjeinken. Mindig szerettem a kísérletező, új zenéket, ezért is örültem, amikor megtudtam, hogy Fábián Juli lesz a partnerem a műsorban, az ő zenei világát is újítónak gondolom – mondta el nekünk az énekesi babérokra törő szóvivő, aki határozottan azt is hozzátette: bármennyire is beolajozná a tévés siker a zenei szekeret alatta, mentő hivatását A Nagy Duett műsorát követően sem szeretné feladni, hiszen az az élete. A zenés kalandozás azonban felpezsdíti.
– Mindannyian sokszínűek vagyunk, a kérdés az, hogy tudunk és merünk-e a kemény munka után egy kicsit lazítani, amire a legjobb a sport és a zene. Ezért is indítottunk a mentőknél egy belső tehetségkutatót, ahol a köztünk lapuló zenei tehetségeknek alkalma adódik bemutatkozni. Ennek a versenynek március 24-én lesz a döntője – osztotta meg velünk a hírt Győrfi Pál, aki izgatottan készül A Nagy Duett zenei megmérettetésére.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.