Fegyházba kerül a zalai apa, aki panzióba vitte megerőszakolni a lányát

Fegyházba kerül a zalai apa, aki panzióba vitte megerőszakolni a lányát

Zalaegerszeg
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 28. 18:20
Bors

Az MTI tájékoztatása szerint a Zalaegerszegi Törvényszék kedden egy saját kislányával erőszakoskodó 37 éves férfit első fokon 13 év fegyházbüntetésre ítélt. A zárt ajtók mögött folytatott tárgyaláson kiderült, hogy a férfi a tőle külön élő lányával rendszeresen erőszakoskodott, őt és édesanyját is megöléssel fenyegette, ha a kislány nem fekszik le vele.

A 2004-ben született kislány kapcsán a férfi eleinte gondoskodó volt, ám 2015-től megváltozott a helyzet, egyre ritkábbakká váltak a találkozások, néhányszor a nagyanyjához, majd egyre gyakrabban panziókba vitte láthatások idején a kislányt. A serdülő korú lányt egyre többször fogdosni kezdte, a nemi szervét mutogatta neki és önkielégítést végzett előtte. Egy alkalommal egy nagykanizsai panzióban a kislány a folyosóra menekült az apja elől, aki ruha nélkül üldözte őt. A történteknek a recepciós vetett véget azzal, hogy rendőrt hívott, de a lány akkor még nekik sem merte elmondani, mi is történt vele.

2015 végétől a lány már elutísította az apjával való találkozásokat, a férfi ezért zaklatni kezdte, a vádirat szerint hét és fél hónap alatt több mint ötezerszer próbálta felhívni. A férfi végül nem tudta már elérni a lányt, ezért bosszúból egy meztelen képet küldött róla a gyereke egyik unokatestvérének, aki megmutatta a fotót a lány édesanyjának. A kislány csak ezt követően mert beszélni a történtekről.

A Zalaegerszegi Törvényszék első fokon folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak, valamint kiskorú veszélyeztetése miatt mondta ki bűnösnek a férfit, akire 13 év fegyházbüntetést szabott ki.

Az ítélet részeként a törvényszék megszüntette a férfi szülői felügyeleti jogát a kislány felett.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.