Egy nő egy hét alatt háromszor próbált beszökni a Fehér Házba

Egy nő egy hét alatt háromszor próbált beszökni a Fehér Házba

Fehér Ház
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 27. 09:05
Bors

Pár nap leforgása alatt harmadszor fogták el a hatóságok azt a 38 éves nőt, aki vasárnap megpróbált a kerítésen keresztül bejutni a Fehér Házba. Marci Anderson Wahl azzal magyarázta tettét: nagyon akar beszélni Donald Trumppal.

Wahlt első alkalommal még múlt kedd hajnalban csípték el: akkor a kerítésmászás alatt beakadt a cipőfűzője, így az őröknek nem is volt igazán nehéz dolguk. Kihallgatták, majd egy bírósági végzéssel együtt - mely kimondja, hogy nem közelítheti meg a Fehér Házat - elengedték. Másodszorra pénteken próbálkozott - még kevesebb sikerrel, vasárnap pedig harmadszor is letartóztatták, amint épp át akart jutni a kerítésen. Fegyver, lőszer vagy veszélyes anyag nem volt az asszonynál - írja az MTI.

Márciusban nem ez volt az első eset, hogy valaki hasonlóképp akart bejutni az Egyesült Államok elnökéhez. A hónap elején egy 26 éves férfi jóval sikeresebb volt Wahlnál: öt csak negyed óra elteltével csípték el a biztonságiak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.