Azt hitte, élete legcsodásabb hírét kapja a dokiktól - az igazság egész más volt

Azt hitte, élete legcsodásabb hírét kapja a dokiktól - az igazság egész más volt

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 01. 16:00
<p>A fiatal lányt a terhességi teszt is megerősítette - azonban a kórházban kiderült: az élete a tét.</p>
Bors

A most húszéves Becky Brothwood meg volt róla győződve: babát vár. Már a hasa is elkezdett gömbölyödni, és egy teszt is őt igazolta. Orvosai azonban - a biztonság kedvéért - ki akarták zárni a méhen kívüli terhességet, így elvégeztek pár rutinvizsgálatot. Ekkor derült ki: rákos.

A fiatal lányt azonnal megoperálták - kivették az egyik petefészkét, valamint a petevzetékét is eltávolították - majd hosszas kemoterápia következett. „Amikor elmondták, hogy el fogom veszíteni a hajamat, elhatároztam, hogy a kezembe veszem az irányítást. Leborotváltam, és elküldtem, hogy csináljanak belőle parókát azoknak, akik szintén elveszítik a hajukat” - mesélte a brit lány.

Beckynél 2015-ben diagnosztizálták a halálos kórt - mára azonban már nincsenek jelen a szervezetében a rákos sejtek. Noha még éveknek kell eltelniük ahhoz, hogy gyógyultnak nevezhessék, a fiatal lány visszatért életéhez. Befejezte a középiskolát, és beiratkozott egy egyetemre. Emellett rendszeresen tart előadásokat, hogy felhívja a figyelmet a fiatalkori rákos megbetegedésekre, főképp a petefészekrák tüneteire - írja a Mirror.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.