A közbeszerzési eljárással kapcsolatban jogorvoslati kérelem nem érkezett, az eredményt senki sem támadta meg, és a törvényben meghatározott szerződéskötési moratóriumot követően a felek aláírták a szerződést.
A beruházás áfa-tartalma 40,5 milliárd forint, ami visszajut a központi költségvetésbe, tehát nem minősül kiadásnak. A szerződéses összeg 5 százalék – 7,15 milliárd forint – tartalékot tartalmaz az előre nem látható, váratlan eseményekre, amelynek felhasználása nem automatikus, kizárólag előzetes megrendelői engedély alapján vehető igénybe.
Az új Puskás Stadion építése kezdettől színtisztán hazai projekt: a terveket nemzetközileg elismert, számos díjjal kitüntetett magyar építésziroda álmodta meg és a kivitelezést is magyar cégek szakemberei végzik.
A 2020-as UEFA labdarúgó Európa-bajnokság négy mérkőzésének otthont adó, világszinten is korszerű, 67 ezer férőhelyes új Puskás Stadionnak a határidő szerint 2019 végére kell felépülnie. A magyar állam képviseletében eljáró beruházó rendkívül szigorú szerződéses feltételeket írt elő a kivitelező számára: késés esetén naponta 142 millió Ft kötbért kell fizetnie, a határidő betartására és a megfelelő minőség biztosítékaként a szerződéskötéskor az állam által egyoldalúan készpénzre váltható, összesen 32 milliárd forintos bankgaranciát is köteles adnia – tudatta közleményében a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.