A budai villában nem szexrabszolgaként tartották fogva a 35 tajvanit

A budai villában nem szexrabszolgaként tartották fogva a 35 tajvanit

szerencsejáték
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 28. 20:15
Bors

Nagyszabású rendőri akció keretében szabadítottak ki Budapesten egy II. kerületi luxusházból 35 tajvani nőt és férfit hétfő este. A rendőröket az egyik szomszéd riasztotta, mert segélykiáltásokat hallott kiszűrődni az épületből. Kiderült: illegális fogadóirodát üzemeltettek ott. A környéken élőket megdöbbentette, hogy mi folyt az impozáns ház falai között.

– Az épület az utcafronttól távol áll, a kertben több magas fa és a szomszéd épület is takarja. Az utóbbi időben mindig behúzták a függönyöket, de nem hallottunk és láttunk semmit – mondta a Borsnak egy arra lakó asszony. Még a razzia másnapján is helyszíneltek a rendőrök. A nyomozók laptopokat, mobiltelefonokat és tableteket foglaltak le. A nyitott ajtón át látni lehetett a matracokat, amiken a fogva tartott tajvaniak aludtak.

Mint megtudtuk: a házat egy építési vállalkozó húzta fel, aki nem ott lakik, csak bérbe adja az ingatlant. A környéken élők azt mondták, 3-4 évente cserélődnek a ház lakói. Éltek már ott mexikóiak és angolok is. Legutoljára a hónap elején volt nagyobb sürgés-forgás az épület körül. Akkor egy nagyobb autót láttak többször megfordulni az utcában, ami végül a háznál parkolt le. Folyamatosan kerestük az ingatlan tulajdonosát, de nem értük el.

A kiszabadított külföldieket tolmács segítségével hallgatják ki. A velük történtekről a budapesti tajvani képviselet is tud. Ott a Borsnak megerősítették: tévesek azok az első információk, amelyek szerint szexrabszolgaként tartották a távol-keletieket.

A rendőrök egy 35 éves tajvani férfit gyanúsítanak személyi szabadság megsértésével és tiltott szerencsejáték szervezésével.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.