5 évig csak a csongrádi gyilkos tudott áldozatáról

5 évig csak a csongrádi gyilkos tudott áldozatáról

Csongrád
PUBLIKÁLÁS: 2017. március 28. 14:20
Eltűntként tartották nyilván azt az embert, akinek holtteste után hétfőn egész nap kutattak a rendőrök Csongrádon. A Délmagyar úgy tudja, az illető gyilkosság áldozata lett, maradványait megtalálták. A feltételezett elkövető más ügy miatt börtönben van.
Délmagyar

A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint egy most 27 éves férfi ölt meg egy akkor 52 éves férfit Csongrádon 2012-ben. A férfi eltűnését senki sem jelentette be, így a rendőség néhány héttel ezelőttig nem is tudott róla.

Ekkor jutott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság olyan adatok birtokába, mely szerint az 52 éves férfit megölték. A nyomozók keresni kezdték a sértettet, holttestét március 27-én egy csongrádi ház udvarán találták meg.

A nyomozók emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy 27 éves férfit, aki jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztés büntetését tölti. A terhelt a bűncselekmény elkövetését beismerte.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.