Aktuális

110 műtét sem volt elég neki, hogy nemtelen földönkívüli legyen

Bors

Létrehozva: 2017.03.02.

Forrás: Profimedia/Reddot

Vinny Ohh még csak 22 éves, de már elég sok minden átment - írja a Mirror. A fiatalember fekete kontaktlencsét hord, karmai vannak és azt tervezi, hogy megszabadul a nemi szervétől, a köldökétől illetve a mellbimbójától is, hogy úgy nézzen ki mint egy nemtelen földönkívüli.

A kaliforniai srác eddig 110 beavatkozáson esett át, ebből például 20 volt a mély arcfagyasztás. Ohh 17 évesen az ajakfeltöltéssel kezdte, majd sok-sok lézeres egésztestes terápiament, majd két orrplasztikai műtéttel folytatta, illetve az arcát és a belső szemzugát is feltölttette, amelyekért eddig 14,9 milliót fizetett. Ha a terveit kivitelezi, akkor további 49 millió forintot kell előteremtenie, ugyanis ennyibe kerül, hogy eltűnjön a pénisze a köldöke és a mellbimbója.

A részmunkaidőben modellként dolgozik Ohh, semmi másra nem vágyik, minthogy a kinézete is azt sugallja, amit belül érez. “Egy hibrid akarok lenni, se nem nő, se nem férfi” - mondta, majd hozzátette, 17 éves kora óta erről álmodik. “Már most úgy nézek ki mint egy marslakó. Egy földönkívüli, dögös egoistának szoktam magam definiálni” - tette hozzá Ohh, aki  LGBT aktivista is volt, majd rájött, hogy az embereket nem kell címkézni és kiszállt a buliból. 

Véleménye szerint a megjelenés feltűnést okoz - nem téved - hiszen mindenhova fekete kontaktlencsét viselve megy egy gyöngylánccal a nyakában. Pont ezért nem egyszer akarták már fizikailag is bántalmazni. Bár egyesek démoninak látják, ő szívesebben hasonlítja magát egy szép állathoz.

A fiatalember azt tekinti életfeladatának, hogy ráébressze az embereket arra, hogy a nemi szerepek valójában a társadalomban nem számítanak, és csak az a fontos, hogy kedvesebbek legyünk egymáshoz. A szakértők szerint Ohh nincs egyedül ezzel, több száz emberben megfogalmazódott már, hogy hasonlóan nézzen ki, vagyis nemtelen legyen, de van olyan is, aki egy rajzfilmfigurára akar hasonlítani, meg persze az is előfordult már, hogy volt, aki a Barbie babára és ez ma már normálisnak nevezhető, hiszen ilyen világban élünk.

“Vannak elsőre furcsának tűnő emberek, fontos, hogy minél előbb megértsük őket” - mondta Marcela Iglesias, aki műsorvezető és producer is egyben, és most azon dolgozik, hogy Ohht megfuttassa a show-bizniszben. 

Vinny Ohh eddig 110 műtéten esett át. 

Az ember, akinek tényleg nincs neme

Norrie May-Welby (48) a jelenlegi ismeretek szerint a világ egyetlen hivatalosan is nemtelen, pontosabban semleges nemű személye. A Nagy-Britanniában született, de Ausztráliában élő Norrie férfiként született, de 1990-ben, 28 évesen nemváltoztató műtéten esett át. Viszont női szerepében is boldogtalanná vált, ezért May-Welby úgy döntött: semleges neművé válik. Egy újabb műtétet követően ma már nem tartozik sem a férfi, sem a női nemhez, s végül a születési anyakönyvi kivonatát is eszerint módosították az ausztrál hatóságok, vagyis: semleges nemű.

 .  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714991109
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714991109
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714991109
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika