Úgy gondolta, bármikor magáévá teheti az ötéves kislányt

Úgy gondolta, bármikor magáévá teheti az ötéves kislányt

unoka
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 20. 08:47
Bors

Hétfőn kezdődik a másodfokú pere annak a férfinak, aki élettársa ötéves unokáját molesztálta a vád szerint – írta a 24.hu. Tavaly elsőfokon hét évre ítélték el szexuális erőszak és kétrendbeli kiskorú veszélyeztetése miatt, de a férfi ügyvédje és az ügyészség is fellebbezett. Előbbi felmentésért, utóbbi súlyosbításért.

A férfi 2012 áprilisa óta nevelte közösen élettársával annak két unokáját. 2013 júniusában, amikor az akkor öt esztendős kislány beteg volt és nem ment óvodába, a vádlott legalább három alkalommal nemi szervét a gyermek szeméremtestéhez érintette.

Később, 2013 szeptemberében az ölébe ültette, fogdosta, simogatta a kislányt. Ekkor rajtakapta az élettársa, aki kérdőre vonta, mire a férfi annyit válaszolt: akkor teszi magáévá a kislányt, amikor akarja.

Emellett a vád szerint augusztusban a számítógépén tárolt pornófilmeket is megmutatta a férfi a gyerekeknek „veszélyeztetve ezzel az értelmi és erkölcsi fejlődésüket”.

A vádlott a kiskorú veszélyeztetését elismerte, de szexuális erőszak szerinte nem történt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.