Saját daganatát kellett megszülnie a fiatal lánynak

Saját daganatát kellett megszülnie a fiatal lánynak

terhesség
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 20. 19:30
Bors

A brit Alice Hall és párja, Christopher tudták, hogy nagyon fiatalok még hozzá, de ha eljön az idő biztosan jó szülők lesznek, írja a Metro

Egy júniusi reggel a nő rosszul lett, emiatt arra gyanakodott, hogy teherbe eshetett. Elvégzett egy tesztet, ami pozitív eredményt mutatott, ezért meglátogatta a nőgyógyászát is, aki megerősítette, már legalább négyhetes terhes. Hall és szerelme boldogan fogadták a hírt, már a leendő gyermekük nevét keresték, amikor valami történt.

A nyolcadik héten Alice vérezni kezdett, ezért rögtön a Hereford County kórházba szállították. Az orvosok azt mondták, sajnos elvetélt, azonban a terhességi tesztek továbbra is pozitívak voltak. A következő napokban további vizsgálatokra kényszerült, de újra csak az az eredmény jött ki, hogy terhes.

Egy héttel később ismét jelentkeztek a fájdalmai. Az orvosok az újabb vizsgálatok segítségével megállapították, a baba méhen kívül fejlődik, ezért okoz olyan sok fájdalmat anyjának. De ezzel a diagnózissal is tévedtek, mivel az utolsó vizsgálatok segítségével kiderült, a nőben egy magzat méretű daganat fejlődik, ami egyre csak gyarapodik. A növekedést kemoterápiával állították meg, de itt még nem ért véget a szörnyű történet. Közölték a nővel, hogy meg kell szülnie a daganatot.

A horrorisztikus történetnek szerencsére jó vége lett, hiszen a nő azóta tünetmentes. A felépülése után pedig szeretnének újra nekifutni a gyerekvállalásnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.