Rendszeresen gyötörte, majd halálra verte 80 éves anyját a részeges nő

Rendszeresen gyötörte, majd halálra verte 80 éves anyját a részeges nő

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 21. 12:44
Bors

A Pest Megyei Főügyészség a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat azzal az örkényi nővel szemben, aki nem ápolta, hanem halálra verte idős és elesett édesanyját.

A nő és a 80 éves anyja együtt éltek örkényi otthonukban, amit az idős asszony nyugdíjából tartottak fenn, mivel a lánya munkanélküli volt. Mindketten rendszeresen ittak, ilyenkor a vádlott rendszeresen megverte anyját. 2015-ben az idős asszony állapota leromlott, ami további okot adott lányának a verésre. Orvosi segítséget nem kért anyja mellé, így nem kaphatta meg a megfelelő és szükséges kezelést, írja az Ügyészség.

2016 februárjában a postás házhoz vitte a nyugdíjat, de az idős asszonynak nagyon nehezére esett átvenni, ekkor emiatt kaibált vele a lánya, valamint lökdöste. Miután a postás elment, egy éles tárggyal többször megütötte, valamint a fejét a falba verte, ami miatt ájultan esett össze.

Végül a lánya elment az orvosi ügyeletre segítdégért, de a kiérkező szakemberek már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A Pest Megyei Főügyészség a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével és gondozási kötelezettség elmulasztásának bűntettével vádolja a nőt, aki előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.