Öngyilkos akart lenni az apa, a segítségére siető lányát találta fejbe a golyó

Öngyilkos akart lenni az apa, a segítségére siető lányát találta fejbe a golyó

öngyilkossági kísérlet
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 07. 16:30
Bors

Csaknem az életébe került Brittany Howardnak, hogy meg akarta menteni édesapját az öngyilkosságtól. 

Január közepén a lányt azzal hívta fel az anyja, hogy apja furcsán viselkedik. Amikor a házukhoz ért, látta, ahogy apja egy fegyvert fog a saját fejéhez.

„Mindketten megrántottuk, és valahogy elsült” – mesélte később az ABC 13 nevű csatornának a háromgyerekes Britanny, akinek hatalmas szerencséje volt.

A véletlenül elsült fegyverből a golyó három centiméterre mélyre fúródott bele a homloklebenyébe, ezért egy fémlapot helyeztek el a fejébe, de szerencsére éppen csak nem érte el az agyát.

Sérülései azonban így is igen súlyosak voltak. A fémlap elhelyezése mellett az orrán bőrátültetést kellett elvégezni, és ezen kívül volt még három másik műtétje is.

A megpróbáltatás miatt azonban nem hibáztatja Britanny apját: „Szeretem az apukám, csak egy baleset volt”. Úgy gondolja, míg ezek a sérülések egyszer majd begyógyulnak, nem úgy, mint ha az apja végzett volna magával.

Az apa egyébként gyökeres változáson esett át a baleset után, újra látja az élet értelmét.

Brittany, akinek van egy négyéves kislánya, ikerlányai pedig kétévesek, a baleset miatt most nem tud dolgozni, ezért a Go Fund Me-n egy gyűjtést indított.

VAN SEGÍTSÉG!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.