Vasárnap a BorsOnline is beszámolt arról a súlyos karambolról, ami Sátoraljaújhely és Alsóberecki között történt aznap kora reggel. A frontális ütközés következtében az egyik jármű három utasán már nem tudtak segíteni a kiérkező mentők. További négy ember megsérült - közülük ketten súlyosan.
Az RTL Klub híradójából kiderült: a három halálos áldozat - negyedik társukkal együtt - egy közeli gyárból autózótt hazafelé, amikor megtörtént a tragédia. Ketten közülük anya és lánya voltak.
A Blikk információi szerint azonban sajnos még ennél is szívszorítóbb az eset. Az egyik áldozat, Melinda - akinek édesanyja, S. Bertalanné is meghalt a balesetben - ugyanis egy gyermeket hagyott maga mögött, akit a pici most megözvegyült nagyapja, S. Bertalan fog felnevelni. "Elmondtam már a kicsinek, hogy a nagymamát és az édesanyját többé nem láthatjuk, a mennyországban figyelnek ezentúl minket. Nem igazán értette, amit magyaráztam, csak sírt szegénykém" - mesélte a bulvárlapnak a gyászoló férfi.
A kocsit vezető Mónikát szintén gyermekei várták otthon. Édesapjukat korábban már elvesztették, és most édesanyjukat is. Őket is nagyszülők veszik magukhoz.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság jelenleg is vizsgálja a baleset körülményeit. Eddig annyit tudni, hogy Mónikáék kocsija szabályosan közlekedett, amikor a másik autó eddig tisztázatlan körülmények közt átment a szembejövő sávba, és beléjük csapódott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.