Lenyomták Orbánt ultiban

Lenyomták Orbánt ultiban

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 18. 08:30
M. R.

Éjfél előtt tíz perccel posztoltak a miniszterelnök közösségi oldalán egy fotót, amelyen Or­bán három fideszes képviselőtársával, Vitányi Istvánnal,  Font Sándorral és Kerényi Jánossal látható egy jó hangulatú ultiparti közben. Meló után – ez olvasható a fénykép mellett, utalva az éppen Visegrádon zajló, éjszakába nyúló Fidesz-frakcióülésre.

Bár Orbán mellett csak egy ép­pen megkezdett üveg ásványvíz látható, furcsa módon Kerényi mellett három pohár is van, mintha csak a fotó kedvéért pakolták volna oda: egy-egy részben elfogyasztott vörös-, illetve fehérbor, valamint egy korsó sör. Nem látható viszont az asztal­nál Hende Csaba, Orbán menesztett honvédelmi minisztere, pedig köztudott róla, hogy profi játékos, még bajnokságokon is szokott indulni. Ráadásul egy alkalommal – legalábbis Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő állítása szerint – ötvenezer forintot nyert magától Orbántól.

Tudta?

Winston Churchill brit miniszterelnök inkább egyedül szeretett játszani, kedvence a passziánsz volt, mert fejlesztette a stratégiai gondolkodását.
Hatalmas ultirajongó volt Kádár János is, az MSZMP főtitkára éjszakákat volt képes átkártyázni, sőt még az autóban is zsugázott. Ilyenkor badacsonyi bort kortyolgatott.
II. Rákóczi Ferenc nemhogy imádott kártyázni, de franciaországi száműzetése alatt egy játékbarlangot is működtetett, ebből tartva el embereit.

Bár a Miniszterelnöki Sajtóiroda a Borsnak nem akarta elárulni, hogy ki nyerte a partit, Kerényi a munkatársunknak elmondta: Orbán na­gyon jól játszik, de tegnap nem ő volt nyerésben. A képviselő szerint ez egy állandó asztaltársaság, és ha a miniszterelnöknek van ideje, mindig beszáll. Most vacsora után ültek össze és éjfélig játszottak, néhány ezer forintos tétekben.

– Ha nem pénzben játszunk, akkor a lényeg veszne el – mondta Kerényi. Bár a játszmáról készült fényképen a kormányfő lazának és vidámnak tűnik, felesége, Lévai Anikó állítása szerint még ő sem meri ulti közben zavarni. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.