Lebukott iskolájában az expornós tanárnő – harcol állásáért

Lebukott iskolájában az expornós tanárnő – harcol állásáért

pornósztár
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 03. 20:30
Bors

Ismeretlen férfi tett bejelentést az iskolában, ahol a 38 éves Resa Woodward is tanított, azzal az ürüggyel, hogy látta a nőt egy pornófilmben. Miután a Facebookon szembesítették ezzel, hiába bizonygatta, hogy ez már a múltté, ráadásul akkori lakótársa – egy idős férfi – kényszerítette a munkára, a Balch Springs középiskola kirúgta őt az állásából.

– Azt gondoltam, hogy egy lányiskola a női jogokról is szól. A szomorú az, hogy ha ezek a lányok megtudják, hogy olyasvalamiért büntetnek most, amit 20 éve külső kényszer és nyomás hatására követtem el, nos, nem tudom hogyan vélekednek majd a világról ezután – nyilatkozta Resa, aki jogi úton próbálja visszaszerezni az állását.

A tanárnő alteregója, Robyn Foster 2001-től 2004-ig tartó karrierje során 16 különböző felnőtt filmben jelenik meg.

Miután felhagyott a pornózással, Resa visszaült az iskolapadba, ahol tanári képesítést szerzett.

– Igyekeztem olyan távol tartani magam mindezektől, amennyire csak tudtam, ennek ellenére kiderült, és megkezdődött az elbocsátásom folyamata.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.