Kiirtotta a családját, majd 3 napot várt, hogy hívja a zsarukat

Kiirtotta a családját, majd 3 napot várt, hogy hívja a zsarukat

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 17. 17:00
Bors

Kevin Nelson agyonlőtte feleségét és 15 éves mostohalányát, majd három nappal később bevallotta tettét. A floridai férfi a gyilkosságot azzal próbálta megmagyarázni, hogy azt hitte, megcsalja őt a felesége, Karen Lyle.

A 32 éves Nelson hétfőn döntött úgy, hogy tárcsázza a hatóságokat. A diszpécser megkérdezte tőle, hogy látott-e valakit fegyverrel. A férfi erre meglehetősen ridegen csak annyit válaszolt: “Én vagyok a fegyveres”. Ezután az operátor megérdeklődte, hogy kiket lőtt le. Nelson megadta az áldozatok nevét, majd arra a kérdésre, hogy hol vannak most, csak annyit felelt: Halottak.

A diszpécser ezt követően - nem túl meglepő módon - kommandósokat küldött a férfihez, akiknek meg is adta magát - ám nem azonnal. Négy óra hosszára még elbarikádozta magát. A letartóztatása előtt állítólag azt mondta: "Többeket bántottam. Egy csődtömeg vagyok, és életem végéig börtönben leszek."

A több napja a lakásban heverő holttesteket egyébként Nelson egy-egy pokróccal letakarta - azonban láthatóan nem mozdította el őket - írja a CBS Local.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.