Kétszer történt meg ugyanaz a borzalom, másodjára két gyerekük halt meg

Kétszer történt meg ugyanaz a borzalom, másodjára két gyerekük halt meg

lakókocsi
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 10. 18:00
Bors

Szörnyű tragédia történt egy amerikai családdal, amelynek két gyermeke egy éven belül a második tűzesetet már nem élte túl. A georgiai família egy lakókocsiparkban él, és tavaly már megúsztak egy súlyos tűzesetet, amikor otthonuk porrá égett, de az öttagú családból senki sem sérült meg. A Michael Reeves és Chassity Carter a történtek ellenére nem akart életmódot váltani, így új életüket is lakókocsiba tervezték. A család élete azonban szerdán végérvényesen megváltozott.

A család három gyerekéből a négyéves Tallie Ann Carter és a hároméves Blayden Wade Reeves a helyszínen életét vesztette a tűzben, míg a legkisebb gyerek és az édesanya súlyos sérülésekkel került kórházba.

A nyomozás bebizonyította, hogy egy fazék forralásra szánt víz okozta a tüzet, de azt nem tudni, hogy lobbantak fel a lángok.

A szomszédok lesújtva meséltek a családról, amely a tavalyi baleset után nagyon keményen küzdött a fennmaradásért, hogy folyamatosan adományokra szorultak, a szülők legkomolyabb erőfeszítései ellenére sem tudták megoldani mindennapi anyagi problémájukat.

– Életem legborzasztóbb párbeszédére lettem figyelmes, a két szülő az égő lakókocsi előtt sikították, hogy a gyermekeik még bent vannak a lángoló épületben – emlékezett vissza a történtekre az egyik szomszéd az ABC beszámolója szerint.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.