HIV-vel fertőzték magukat, hogy élhessenek

HIV-vel fertőzték magukat, hogy élhessenek

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 17. 11:00
<p>Ezzel akarták kikerülni a rendőrségi zaklatásokat a kommunista Kubában.</p>
Bors

Los Frikis – így hívták azt az underground punk közösséget, amelyik Kubában a 80-as, 90-es években a lázadás talán legszélsőségesebb formáját választotta. A tagok ugyanis HIV-vírust fecskendeztek magukba, hogy ezzel kerüljék el az örökös rendőri zaklatást és az üldöztetést.

Habár a punkmozgalmak zöme éppen a baloldali eszméket éltette, a Los Frikis tagjai nem igazán tudtak kibékülni a fullasztó Castro-rezsimmel. Legtöbbjüket kitagadta a családja, a hatóságok folyamatosan zaklatták és letartóztatták őket. A punkok foglaltházakban húzták meg magukat, bár egyre kevesebb lehetőségük volt normális körülmények között élni.

A legtöbbjük ezért választotta a lehető legdurvább tiltakozási formát, és megfertőzték magukat HIV-vírussal – derül ki a Vice riportjából. Mivel a betegség az egész világon tombolt, a kubai kormány meglehetősen agresszíven próbálta elejét venni a terjedésének. Ingyen óvszereket osztogattak, szűrésre kötelezték az embereket, a betegeket pedig zárt szanatóriumokba küldték.

Utóbbi maga volt a mennyország a Los Frikisnek, ugyanis odabent együtt lehettek, bizonyos fokig szabadon és nyugalomban. Ráadásul a kis szigetországban a 80-as, 90-es években hiába volt élelmiszerhiány és éheztek sokan, a szanatóriumokat bőséggel ellátták enni- és innivalóval.

Mára egy kivételével az összes ilyen intézményt bezárták, a Santiago de Las Vegasban található pedig járóbeteg-ellátóként működik. Néhány Frikis-tag azonban még ma is él.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.