Halálra verte kislányát, mert nem akart fogat mosni

Halálra verte kislányát, mert nem akart fogat mosni

anya
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 05. 20:00
Bors

Gyermekbántalmazással vádolják az amerikai hatóságok Iris Hernandez-Rivast, de ha bebizonyosodik, hogy miatta halt meg négyéves kislánya, akkor bizony gyilkosságért állhat bíróság elé.

A fiatal édesanya pénteken éjjel fél egykor riasztotta a 911-et, mert kislánya állítása szerint rosszul volt. A kiérkező mentősöknek és rendőröknek azt mondta, kislánya este 11-kor fürdeni ment, majd negyed óra múlva a földön fekve talált rá.

A kislányt kritikus állapotban vitték kórházba, ahol kiderült, több sérülés borítja a testét, többek közt a fején is. A gyermek nem sokkal később elhunyt.

Az anyja azt állította, lánya a nappaliban verte be a fejét, viszont azt beismerte, hogy gyomron vágta gyermekét a halála napján, mert az nem akart fogat mosni. Emellett azt az apróságot is sikerült közölnie végül, hogy többször szíjjal is megütötte a szerencsétlent. 

Az anya ellen nyomozás indult, majd az orvosszakértői vizsgálatok után dől el, pontosan mivel vádolják – írta a Mirror.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.