Műkörmökkel és műszempillákkal keresi a kenyerét a budapesti Mr. Magic Lash, azaz Soós Péter. Amikor elhatározta, hogy kitanulja a szakmát, kapott hideget-meleget.
– Nagyon furcsállták, sok beszólást kaptam. Elsősorban persze azt, hogy biztosan meleg vagyok. Nem hibáztatom őket, három évvel ezelőtt én is erre gondoltam volna, pedig nem. A másik, hogy ránézésre nem vagyok az a tipikus körmös. Volt egy vendégem például, aki azt hitte, én csak elkezdem a folyamatot, és a csajok befejezik. A végén elnézést kért tőlem, pláne hogy nagyon elégedett volt a munkámmal.
Péter két éve űzi a szakmát, és semmi pénzért nem cserélné másikra, mivel ez neki az álommeló.
– Úgy kezdődött nálam az egész, hogy volt egy szerelmem, akit rendszeresen elkísértem műszempilláshoz, és mindig kint vártam. Egyszer aztán én is bementem vele, és ahogy néztem a munkafolyamatot, megtetszett. Persze a választásnál az se volt utolsó szempont, hogy nőkkel kell dolgozni. Eredetileg autószerelőnek tanultam, majd a vendéglátásban dolgoztam – először családi vállalkozásban, aztán már egy bevásárlóközpont éttermében. Mindenképp váltani szerettem volna, mert nem tudtam magam elképzelni 20 év múlva vendéglátósként. Így nyitottam meg a saját szalonom Zuglóban, azóta mindennap rájövök, hogy jó döntést hoztam.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.