Egy év alatt hatalmas változásokon ment át ez a hajléktalan

Egy év alatt hatalmas változásokon ment át ez a hajléktalan

szendvics
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 13. 18:00
<p>Minden egy kávéval és egy szendviccsel kezdődött.</p>
Bors

Egy éve még az utcán kéregetett ételre és pénzre, mára pedig gyökeresen megváltozott David élete. Ekkor lépett be ugyanis egy hajléktalanokkal és menekültekkel foglalkozó civil szervezet, a Supporting Homeless Assisting Refugees Everywhere (SHARE) chester-i boltjába, ahol egy kávét és egy szendvicset kért.

A szendvicset a helyi Tesco ajánlotta fel, míg a kávét egy ismeretlen személy. Most, 12 hónappal később tért vissza a boltba, öltönyben és tisztán, épp egy állásinterjúra igyekezett, a munkát ráadásul meg is kapta David.

Mindez a jótékonysági szervezet Facebook-oldaláról derült ki, ahol David egy évvel ezelőtti és mostani fényképe mellé David sztoriját is leírták. Erre éppen a korábban hajléktalanként élő férfi kérte meg őket, hogy mások is lássák, van kiút ebből a helyzetből, a többiek pedig továbbra is adakozzanak, hiszen van értelme az így elköltött pénznek.

A boltban úgy kaphatnak a hajléktalanok kávét, hogy egy felajánló ezt megveszi előtte darabonként 2 fontért (valamivel több mint 700 forintért). A felajánló egy rövid üzenetet is mellékelhet, amit ráírnak a bolt dolgozói a kávé papír poharára.

Talán az üzenet miatt változott meg David élete, ez nem derült ki pontosan, de az biztos, hogy egy évvel ezelőtt úgy érezte, változtatni kell életén, és ehhez sok segítséget nyújtott neki a SHARE.

(via Daily Mail)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.