Csótány költözött a fülébe. Csak még rosszabbul járt, mikor próbálta kiszedni

Csótány költözött a fülébe. Csak még rosszabbul járt, mikor próbálta kiszedni

Kína
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 15. 22:30
<p>Egy férfi a lehető legrosszabb módját választotta egy fülébe költözött csótány kiűzésének.</p>
Bors

Egy dél-kínai férfinek meglehetősen rosszul indult a februárja. Elsején ugyanis egy csótány költözött be a fülébe, miközben ő aludt. A Csengtuban élő, 60 éves fickó három nap után mondta azt magának, hogy ez bizony hallatlan, így merész lépésre szánta el magát. Mivel a fogpiszkáló és a csipesz sem segített, így rovarirtót fecskendezett a hallójáratába, hogy azzal végezzen a kártevővel – írta meg a South China Morning Post.

Sajnos azonban a tetem a fülben maradt, ráadásul a vegyszer elkezdte irritálni a férfi hallószervét. Emiatt végül kénytelen volt elmenni a kórházba, ahol kiszedték a csótányt és ellátták őt.

Az egészségügyi intézmény orvosa újságíróknak elmondta, telente nem ritka, hogy a rovarok meleg helyet keresnek maguknak. A fürge és szinte bármilyen helyre befurakodó csótányok számára az emberi fül pedig abszolút ideális hely a hidegebb időszakokban.

A szakember arra az esetre, ha valakinek szintén hívatlan fülbérlője lenne, azt tanácsolta, tiszta olajjal lehet őket a legkönnyebben eltávolítani.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.