Cserbenhagyás: Elütött egy babát az anyjával együtt, mert az Instagramot nézte

Cserbenhagyás: Elütött egy babát az anyjával együtt, mert az Instagramot nézte

cserbenhagyásos gázolás
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 16. 21:00
Bors

Durva és szomorú videót rögzített valaki az Egyesült Államokbeli Jersey Cityben múlt hét pénteken. A felvételen egy gázolást követő pillanatok látszanak. Egy szürke autó az út közepén áll, a zebrán pedig egy nő, majd térdre bukik, karjában egy síró kisbabával. Mellettük egy felborult babakocsi is látszik.

A sokaságban egy sötét kabátos nő is megfigyelhető, aki eleinte mintha próbálna segíteni a balesetet szenvedetteknek, ám végül bepattan az autóba, a sofőr pedig gázt ad és elhajt.

A sérült kocsit a rendőrök néhány nappal később megtalálták egy parkolóban, közel ahhoz a házhoz, ahol a cserbenhagyó lakott. A 20 éves Ismail Aouf azt vallotta, nem látta a zebrára lépő családot. Úgy fogalmazott, a barátnője „épp valami szart mutogatott Instagramon”. A helyszínt amiatt hagyták el, mert bepánikoltak a megsérült kisgyereket látva.

A nőt és gyermekét egyébként a helyi kórházba szállították, ahol ellátták őket, s rövid időn belül távozhattak – írta meg a Mirror.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.