Bezárt egy kilencévest egy pókokkal teli szekrénybe, hogy megerőszakolhassa

Bezárt egy kilencévest egy pókokkal teli szekrénybe, hogy megerőszakolhassa

szekrény
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 17. 13:30
Bors

Az akkor 14-16 év közötti Luke Driver úgy gondolta, szexre tudja kényszeríteni a 9 éves kislányt, ha bezárja egy sötét, pókokkal teli szekrénybe. 

Előbb meg akarta csókolni, a nyelvét a lány szájába dugta, majd orális szexre kényszerítette, de rendes szexre is megpróbálta rávenni.

Amikor a lány nem akart Drivernek engedelmeskedni, bezárta a lépcsők alatti szekrénybe. „A lány meg volt ijedve, mert sötét volt és tele volt pókokkal.” Annyira félt, hogy megtette, amit a fiú kért tőle.

A most 21 éves Drivert négy év börtönre ítélték, a bíró ítélethozatalakor arról beszélt, hogy akár több mint 10 évet büntetést is kaphatott volna, ha a tett elkövetésekor már felnőttkorú.

A nemi erőszak még 2009 és 2011 között történt, amikor a lány 9-10 éves volt. Azért csak később került bíróság elé az ügy, mert a lány akkor nem is tudta, mi történt vele, csak anyja magazinjait olvasva jött rá évekkel később.

A lány szerint emiatt az esett miatt szokott rá már 12 éves korában a marihuánára, ami lenyugtatta, és jobban érezte tőle magát. 2015 októberében aztán olyan depressziós lett, hogy egy túladagolástól majdnem meghalt. „Azért tettem ,mert meg akartam halni, utáltam az életet” – nyilatkozat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.