Ártani akartak neki a meztelenkedés miatt, de végül ő járt jól a büntetéssel

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 17. 12:00
<p>Christine Wright egyetlen bűne volt, hogy imádja a hobbiját, és ez épp elégnek bizonyult ahhoz, hogy az iskola, ahol tanított, megvált tőle.</p>
Bors

Christine Wright a naturalizmus híve, vagyis szeret a természetben ruha nélkül lenni, számolt be az esetről a Mirror

A 60 éves nő szerint kényszerítették, hogy hamarabb nyugdíjba vonuljon, ráadásul az egész eddigi karrierjét beárnyékolta az iskola. A brit nő erről egy új valóságshow-ban beszélt, ahol néhány naturalista társával együtt szerepelt. Szerinte az, amit csinál, megmaradhatott volna hobbinak is, ám valaki telefonon értesítette az iskolát, ahol osztályfőnökként dolgozott és magánügyétből közügyet csinált.

„Bántani akartak!” - mondta a nő, aki szerint korábban sosem kellett hasonló megkülönböztetéssel szembesülnie munkahelyén.

Az elbocsájtása így is gyökeresen megváltoztatta az életét, méghozzá pozitív szempontból. Csatlakozott a Brit Naturalisták Szövetségéhez, ahol jelenleg menedzserként dolgozik. Persze megkülönböztetéssel így is folyamatosan találkozik, vannak, akik meztelenkedését egyenesen a pedofíliával egyenértékű bűnnek tartják. Ezekkel a vádakkal igyekszik együtt élni, és nem vágyik vissza az iskolába, elmondása szerint sosem volt boldogabb.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.