Aktuális

A hülyének is megéri Louis Vuitton-vonalzót venni!

Bors

Létrehozva: 2017.02.15.

<p>Nincs is jobb annál, ha a gyerekünk 50 ezer forintos iskolaszerekkel szaladgál a suliban.</p>

Azzal talán a többség tisztában van, hogy a Louis Vuitton nem éppen a szegényebb társadalmi rétegeket célozza meg termékeivel. Aki LV-márkajelzésű táskát, kabátot, órát vagy cipőt hord, jó eséllyel nem kell azon gondolkodjon, tud-e holnap kenyeret venni a boltban. Kivéve, ha a kínai piacon sikerült beszereznie egy remekbe szabott utánzatot. Mármint nem kenyérből...

A luxusáruk gyártói természetesen szeretnek minél szélesebb körben kirukkolni termékeikkel. A Louis Vuitton például vonalzót is piacra dobott, hiszen nem élet a magasélet csicsás iskola- vagy irodaszer nélkül.

Az LV-vonalzók darabja 175 dollárba kerül, ami átszámítva nagyjából 50 ezer forint. Érdekességük, hogy ezek mindössze 15 centis alkalmatosságok, szóval túlzottan széleskörűen sem használhatóak. De sebaj, legalább rózsaszínek, fémből készülnek és szerepelnek rajtuk az ikonikus virágminták is – a hülyének is megéri a félszázezer forintot!

És persze akkor már illik hozzá megvenni a bőrborítású, 40 ezres ceruzát, ahhoz pedig vagy egy 95 ezres ceruzatartót vagy egy 125 ezres tolltartót. Legalább lesz mivel meghúzni a határt magunk és a pórnép között.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196010_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27870_resized.jpg?avcount=1715115617
origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188719_auto_resized.jpg
life.hu

"Megszakad a szívem, a poklot éli meg Katalin és Vilmos" - nyilatkozta a család ruhatervezője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715115617
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197495_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mostantól Splitben található Horvátország legmagasabb épülete

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715115617
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715115617
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos