A fotózás gyógyította ki az agyvelőgyulladásból

A fotózás gyógyította ki az agyvelőgyulladásból

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 14. 11:00
V. Zs. 

Roppant egyszerűnek tűnő, ugyanakkor elképesztően krea­tív és átgondolt fényképeket készít Mezősi Ági. Bár a kiskunfélegyházi alkotó még csak három éve foglalkozik komolyabban fotózással, máris több kiállítás kíséri eddig pályafutását.

Ági nem is olyan régen még félig lebénulva, beszédképtelenül, mások segítségére szorulva élte mindennapjait. Szervezetét ugyanis ko­moly kór támadta meg: agyvelőgyulladása lett.

– Amikor a legrosszabb állapotban voltam, nem nagyon tudtam, mi történik. Egyszerűen csak nem értettem, mitől nem tudok beszélni vagy miért nem tudom megfogni a poharat – mondta a Borsnak Ági. Felépülése hosszú ideig tartott, napról napra kellett egyre jobb kondícióba hoznia magát. Az időnkénti fejfájások és a fáradékonyság azonban emlékeztetni szokták arra, min ment keresztül.

– A betegség előtt is érdekelt a fényképezés, csak mindig vártam valami lökésre, hogy komolyabban elkezdjek foglalkozni vele. A sok tortúra viszont megtanított arra, hogy ha szeretnék valamit, akkor nem várhatok senkire és semmire.

Ági kiemelte: a fotózásban mindig talál olyat, ami számára újdonság vagy valamit, amivel kísérletezhet, játszhat. A képalkotás folyamata teljesen kikapcsolja. Egyébként már egy londoni kiadó is felfedezte, s csokorba gyűjtve könyv formájában is megjelentették a legjobb alkotásait. Tavaly a Magyar Fotóművészek Szövetségének is a tagja lett, rá­adásul számos kiállításon is szerepeltek a fotói.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.