Aktuális

Vujity Tvrtkot meghívták Trump beiktatására – el is megy

Bors

Létrehozva: 2017.01.19.

„Tudom, okozok egy kis meglepetést: meghívottként holnap részt veszek az Egyesült Államok 45-ik elnökének, Donald J. Trumpnak a beiktatási ceremóniáján” – írta a korábbi műsorvezető, Vujity Tvrtko Facebook-oldalára. A műsorvezető jelenleg az USA-ban él.

Ráadásul igen jó helyről nézi majd végig a beiktatási ceremóniát, pont szemben ül majd a pulpitussal, igaz vagy 30-40 méterre onnan.

A meghívás okát egyelőre nem fedte fel Tvrtko, de ígérte, később majd erről is beszámol.A meghívóról egy képet is felrakott Tvrtko Facebook-oldalára, és – ahogy ő is írja – tényleg szép lett.

Az Államok fővárosában, Washingtonban már most is nagy a készültség, parkolni is alig lehet, rengeteg helyen állítottak fel kordonokat.

Kevés magyar lesz ott Tvrtkón kívül

Trump beiktatásán elég kevés magyar lesz jelen. Legalábbis kevesekről tudni. Orbán Viktor például biztos nem lesz ott, pedig az elsők között volt a magyar miniszterelnök, aki gratulált Trumpnak megválasztása után. Helyette a magyar államot Szemerkényi Réka washingtoni nagykövet képviseli.

Ott lesz még Szenczy Sándor és Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke és alelnöke – írta korábban az mno.hu. Ellenük egyébként – emlékeztet az Index – 2015-ben nagy értékű költségvetési csalás miatt nyomozott a magyad adóhivatal.

A népek sem tolonganak annyira

Bár csaknem 700-900 ezer embert várnak az ünnepségre, ez jóval alatta marad Barack Obama rekordjának, akinek a beiktatásán 2009-ben kétmillióan vettek részt. Ráadásul Trump ellen hetven szervezet jelentett be tüntetést, szóval több tízezres pfujoló tömeg is fogadhatja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089155_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711657818
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082275_auto_resized.png
metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075050_auto_resized.jpg
ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711657818
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085374_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711657818
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei