Vavyan Fable segít a Trabantban lakó Marikán

Vavyan Fable segít a Trabantban lakó Marikán

Trabant
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 21. 10:00
V. Zs. 

Többen is próbálnak tenni azért a nőért, aki egy üres telken, egy borospincében és egy Trabantban él immár három éve, a veszprémi Csatárhegyen. Baranyai Istvánné azért döntött úgy, hogy a hegyre költözik, mert megromlott a viszonya a lányával.

A napokban több tévétársaság riporterének is elmondta, hogy negyvenhatezer forintos nyugdíjából a gyereke tartozásait is neki kell fizetnie, így havonta csupán harmincezer jut neki a túlélésre. Marika néni azonban így sem panaszkodik. Bár a kapcsolata részben azután romlott meg a lányával, hogy az unokája meghalt, mégis önként hagyta el panellakását és vállalta a remeteséget. A tragikus körülmények között elhunyt Zolika emlékét féltve őrzi, elmondása szerint több százszor is lerajzolta már unokája portréját. Egyedül azzal van most gondja, hogy a villanyfogyasztást nem tudta fizetni, így tavaly novemberben kikapcsolták a telkén az áramot. Oda egyébként a víz és a csatorna sincs bekötve.

A Bors úgy értesült, hogy Marika nénit támogatni szeretné a híres írónő, Vavyan Fable is, aki álnéven próbálta megtudni, hová küldhetne adományt. Mindezt azért tette, mert sosem veri nagydobra, ha segít; az állatvédelemben is privátban, gyakorlatilag titokban vállal jelentős szerepet. Most az adománya eljuttatása mellett annak is örülne, ha a trabantos nő hű társa, Matyi kaphatna egy rendes kutyaólat.

Akik szintén segíteni szeretnének Marika nénin és a kutyáján, az ajkai Vahúr Állatvédő Egyesületen keresztül megtehetik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.