Aktuális

Üzent a körözött rádiós: Nem megyek haza

BLN

2017. január 9. hétfő 08:30

Jelentkezett a Borsnál a sokszorosan körözött magyar rádiós, akiről azt írtuk: miközben csalás miatt nemzetközi elfogatóparancs van érvényben ellene, a szintén keresett magyar szakácshoz hasonlóan, Írországban kezdett új életet. Henn Zoltán állítja: semmi oka bujkálni, tisztázni szeretné az ellene felhozott, szerinte koholt vádakat.

– Szó sincs arról, hogy menekültem a hitelezőim elől. Itt élek 2010 novembere óta, az első ma­gyar körözést 2011 tavaszán adták ki ellenem. Volt tíz is, de ma már csak hat elfogatóparancs szerepel a nevemnél a magyar rendőrség honlapján, ami furcsa, mert ezek mögött összesen két bűncselekmény van. A magyar rendőrök pontosan tudják, hol élek, 2011 márciusában bejelentettem az új írországi címemet, mégis rendre felkerülök a körözési listára. Érdekes, mindig éppen akkor, amikor az írek felkeresik a magyar hatóságokat – magyarázza az Írországi Ma­gyarok Internetes Rádióját vezető férfi, akit a kinti hatóságok először csak négy év után látogattak meg.

Zoltán elismeri: 2015-ben négy hónap felfüggesztett börtönbüntetést ka­pott, mert egy almafeldolgozó cég nevében hamis álláshirdetéseket adott fel az interneten. De a 615 ezer forintos kárt megtérítette. Másfél évig minden szerdán jelenése volt a rendőrségen. Az ír kormány tavaly ok­tóberben – egy hosszú tárgyalássorozat után – úgy döntött: nem adja ki Zoltánt.

– Nem tudtak a magyarok semmilyen bizonyítékot bemutatni. Több fura ügy volt. Egy ismeretlen feljelentő azzal sétált be a rendőrségre, hogy négymillió forint kölcsönt adott nekem üzleti célra, de nem emlékszik, mikor és hol… Egy másik feljelentő állítólag egy laptopot adott nekem még Magyarországon, hogy javítsam meg, és nem adtam vissza. Pedig akkor már egy hónapja itt éltem, még szerencse, hogy az ír főbérlőm eskü alatt mellettem vallott – mondja Zoltán.

– Nem mentem haza tisztázni magam. Miért tenném, ha ilyen vádak alapján máris elfogatóparancsot adnak ki ellenem? Próbálkoztunk azzal, hogy Írországban vallomást teszek, és azt elküldjük a magyaroknak, de nem kértek belőle. Nem me­gyek haza – szögezte le a férfi, akinek kétezer eurót, azaz mint­egy hatszázezer forintot meg is térített a dublini bíróság perköltségként, mivel kétszázötven kilométerre lakik onnan.  

További cikkek

TikTok

Veszélyes trend terjed az interneten, még véletlenül se próbálja ki!

Tragédia

Brutális balesetben elhunyt nyíregyházi anya utolsó szavai: "Szia drágám, délután jövök érted"

Ez is érdekelhet

mandiner.hu

Váratlan fordulat a hazánkat bíráló országjelentés kapcsán

ripost.hu

A hétéves Danika tragikus halála: senki nem sejthette, mitől szenved a kisfiú

life.hu

Csuti kitálal: már ekkor eldöntötték el, hogy végleg elválnak útjaik Kulcsár Edinával

vaol.hu

50 napja van kómában Csollány Szilveszter, Zacher Gábor szerint van remény

origo.hu

Tragédia: nem tudták megmenteni a beteg medvebocsot

nemzetisport.hu

Videó: Beckham inspirálta a világ egyik legjobb szabadrúgáslövőjét

origo.hu

Emberi ürülékkel orvosolnák a műtrágyahiányt Észak-Koreában

life.hu

Csollány Szilveszter ötven napja küzd az életéért: Zacher Gábor elmondta, van-e esély a felépülésére

mandiner.hu

Itt az eszköz, ami hatásos a covid ellen is – Csókay András idegsebész küzd a hazai elfogadásáért

origo.hu

Barátságosan ölelkezik ez a férfi egy életveszélyes vadállattal, és eddig nem halt bele