Aktuális

Trump nem tette meg, amit minden elődje az elmúlt évtizedekben igen – a Wikileaks segítene

Bors

Létrehozva: 2017.01.23.

Forrás: Reuters

A Wikileaks közzé szeretné tenni Donald Trump amerikai elnök adóbevallását, ezért a szervezet arra kérte helyi idő szerint vasárnap este követőit a közösségi médiában, hogy akinek megvan, küldje el nekik.

„Trump tanácsadója, Kellyanne Conway kijelentette, hogy Trump nem teszi közzé adóbevallását. Küldjék el nekünk, hogy mi megtehessük” – írta az egyik közösségi oldalon a kiszivárogtatásokra szakosodott portál.

Korábban az elnökjelöltek évtizedeken át rendszeresen nyilvánosságra hozták adóbevallásukat, de Donald Trump erre már a kampányban sem volt hajlandó, így nem tudta hitelt érdemlően adatokkal cáfolni az őt ért vádakat, miszerint a kelleténél kevesebb adót fizet az Egyesült Államokban. Trump arra hivatkozott, hogy bevallását éppen ellenőrzi az adóhivatal, s majd ha az lezárul, akkor hozza nyilvánosságra a papírokat.

Conway egy vasárnapi tévéműsorban beszélt arról, hogy „a Fehér Ház válasza az, hogy (Trump) nem fogja közzétenni az adóbevallását”.

Conway szerint az elnök adóbevallása nem is érdekli az embereket, a legtöbb amerikai arra kíváncsi, hogy milyen lesz a saját adóbevallása Trump elnöksége alatt, és nem arra, hogy az elnökében mi szerepel.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714987817
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191546_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192610_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Itt az újabb „elszigetelt eset”, ezúttal châteauroux-i módra – statisztikákkal fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714987817
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika