Aktuális

Szaltisz József volt Al Capone jobb keze

P. Zs.

2017. január 26. csütörtök 09:30

Kiadták Chicago valaha élt legveszélyesebb bűnözőinek listáját: ezen a 2. helyen áll Joseph Saltis, azaz Szaltisz József. A magyar maffiavezér Al Caponéval üzletelt és gyilkolt.

Az 1920-as években tombolt az alkoholtila­lom Amerikában, ami csak hasznot hozott a feketepiaci kereskedőknek. Csak Chicagóban a helyi maffia fele foglalkozott szeszkészítéssel és -árusítással. Az üzlet egyik legnagyobb haszonélvezője a magyar származású Joseph Saltis volt. Saltis 1894-ben született, Magyarországon, ám azt nem lehet tudni, mikor hagyta el a hazáját. Szlovák papírokkal érkezett az Egyesült Államokba, majd 1920-ig egy szépségszalon tulajdonosa volt Illinois államban.

Aztán jött a hirtelen váltás és a közeli Chicagóba költözött. A várost akkor már nemzetközi bűnbandák uralták: leginkább olaszok, németek, hollandok, valamint lengyelek. József a város déli részére költöztette titkos szeszgyárait, és az általa készített tömény alkohollal kereskedett. Területe szomszédságában akkor már évek óta tevékenykedett a híres maffiavezér, Al Capone.

Kezdetben jó barátságot ápoltak, sőt Saltis még embereket is adott  a tiltott alkohol szállításához Caponénak. Évekig dolgoztak együtt, míg Saltis rájött, hogy Caponét sosem tudja majd túlszárnyalni. Ezért elárulta barátját Chicago északi vezérének, Earl Weissnek. Bár szerette volna egymásnak ugrasztani a két régi ellenséget, terve nem jött össze, Weiss nem támadta meg Caponét. Ellenben az ír klánok célpontjává vált a magyar férfi, majd 1926-ban, amikor az egyik em­bere végzett az egyik ír csoport tagjával, John Foley-val, Saltist letartóztatták. Ismeretlen okokból később az összes vádat ejtették ellene.

Pedig akkoriban az ország legkeresettebb bűnözői között volt, a rendőrség listáján a kilencedik helyen szerepelt. Chicagóban ráadásul a második számú közellenségnek számított, az első Capone volt.

1927-ben a Sherman Hotelben sikerült megszerveznie egy találkozót Chicago leghíresebb maffiavezéreivel. Al Capone, Vincent Drucci, Jack Gu­zik a rettegett olasz és lengyel maffia képviseletében jelent meg, és jutott megegyezésre. Al Capone még azt is elintézte egykori barátjának, hogy az írek elnézzék korábbi ügyeit, ha cserébe a bevétele negyven százalékát átadja nekik. Saltis elfogadta az alkut, ám a találkozó után valami történt: O’Berta, a Sheldon Gang nevű ír klán tagja nyomtalanul eltűnt, miközben hazafelé tartott. Kiderült, hogy a sofőrt és O’Bertát is fejbe lőtték.

A merénylet hátterében Saltist sejtették a maffiózók, aki félvén a retorziótól, családjával elmenekült a városból. Winterben élt, ahol golf- és szabadidőközpontot épített, majd indítványozta a polgármesternek, hogy a várost Saltisville-nek nevezzék el róla. Gyomorfekélyben halt meg, 1947-ben. Utolsó mondatában az alkoholcsempészek császárának nevezte magát.  

További cikkek

Időjárás

Most adták ki a meteorológusok: borzalmas, ami az ország felé tart

Horror

Sarlóval fejezték le a turistát a vakáción

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az utas kinyitotta egy furgon ajtaját a Széna téren, ami ezután jött, az igazi szégyen - videó

ripost.hu

Akciófilmbe illő jelenetek Miskolcon: buszokat megállítva eredtek a fegyveres nyomába

life.hu

Meg kell műteni Gesztesi Károly fiát, nem halogathatta tovább a beavatkozást

mandiner.hu

Bolgár védelmi miniszter: A bolgár hadsereg nem vesz részt hadműveletekben Ukrajna területén

kemma.hu

Hivatalos: ezt a hármast indítja a Fidesz-KDNP Komárom-Esztergom megyében

origo.hu

Már elkerülhetetlen: óriásrakéta csapódik a Holdba

nemzetisport.hu

Kép: „A te stílusod, a te szabályaid” – C. Ronaldón remekül áll a szemüveg

vg.hu

Megérkezett az amerikai válasz az orosz külügyminisztériumba

ripost.hu

„Ez minden szülő legrosszabb rémálma” – édesanyja szeme láttára hunyt el a 6 hónapos angyalarcú kisfiú

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: Izland nyert, de a franciák vereségére is szüksége van az elődöntőhöz

mandiner.hu

Donáth Anna (Facebook): Bepereljük Szijjártó Külügyminisztériumát

origo.hu

Megbolondulnak az aranyhalak a gömbakváriumokban, leállítják gyártásukat