Segítség helyett szétverték a kocsiját

Segítség helyett szétverték a kocsiját

Szilveszter
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 03. 11:30
<p>Sárba ragadt autójával egy férfi Nagykőrös közelében egy föld­úton. Másnap reggel visszatért, hogy kihúzza a kocsiját. Az autót vandálok tették tönkre.</p>
Bors

„Nagykőrös felé akartunk menni a haverjaimmal, amikor eltévedtünk. Végül egy saras, kátyús földútra keveredtünk, ahol elakadtunk. Nagyjából másfél órán keresztül próbáltuk kiszedni a kocsit a sárból, de nagyon hideg volt, ezért úgy döntöttünk, inkább otthagyjuk. Másnap reggel az egyik barátomat hívtam segítségül, akivel amikor visszamentünk a helyszínre, hogy kihúzzuk a szorult helyzetből, nem akartunk hinni a szemünknek. Valaki vandál módon gyakorlatilag szétverte az elakadt Renault-t” – mondta a Borsnak a neve elhallgatását kérő tulajdonos, akinek az autójában több százezres kár keletkezett.

Egy üveg kivételével az összes ablakot betörték, a bal első ajtót visszafeszítették. Ezeket mindenképp cserélni kell. A bal hátsó ajtó behorpadt, a visszapillantók is sérültek, a tanksapka ajtaját letörték és a négy gumit is kiszurkálták. A külső rongálás mellett a kocsi belsejét is felforgatták, amiből a rádió előlapját és az elsősegély-csomagot vitték el. 

Egy 2002-es évjáratú, jó állapotú Renault Megane kombiról van szó egyébként, amit a fiatal férfi még októberben hozott be Németországból. A tulajdonos feljelentést tett a rendőrségen.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.