Ostoba csínyt és hősies tettet rögzített egyszerre egy családi biztonsági kamera Utah-ban, az Egyesült Államokban. Egy kétéves ikerpár úgy gondolta, remek ötlet, ha egy öltözködőszekrény kihúzott fiókjain át felmásznak a bútor tetejére. Azzal azonban nem számoltak, hogy a súlyuk alatt a gardrób megbillen, majd eldőlve maga alá temeti a két fiút.
Egyikük, Bowdy azonban némileg szerencsésebben járt testvérénél. A felvétel tanúsága szerint az ijedtségen túl gyorsan ki tudott mászni a szekrény alól. S bár eleinte úgy tűnik, nem nagyon hatja meg bátyja, a bútor alá szorult Brock szenvedése, végül némi tanakodás után ügyes mentőakció segítségével húzza ki a csávából tesóját.
Brock szerencséje amellett, hogy Bowdy kellő erővel bírt, talán az volt, hogy láthatóan a szekrényt nem pakolták tele mindenféle tárggyal, amelyek nehezítették volna a mozgatását.
A videót végül a szülők posztolták Facebookra vasárnap. Az esettel arra akarták felhívni a figyelmet, milyen veszélyt rejthetnek a szekrények. Kayli, az anya a Daily Mail szerint nem hallotta sem a szekrény eldőlését, sem pedig a fia sírását. Amikor bement a szobába, már csak annyit látott, hogy a két gyerek játszik.
„Először hezitáltam, kitegyem-e ezt. De aztán úgy éreztem, ez a videó nem csak figyelemfelhívás, hanem egyszerűen hihetetlen is” – írta az ikrek apja, Rick a Facebook-posztban. Hozzátette, fontos, hogy a szekrények rögzítve legyenek a falhoz, különben nagy veszélyt jelenthetnek a kicsikre nézve.
Bár sokan egyetértettek a szülőkkel, néhányan azzal kezdték el őket támadni, hogy itt bizony nem a bútor a felelős, hanem ők maguk. „Két fiút felügyelet nélkül hagyni kész katasztrófa” – írta az egyik kommentelő. Sőt, valaki nem átallotta azzal megvádolni a férfit, hogy a videó csak azért készült, hogy eladhassa vele a szoba tartozékait.
A hasonló balesetek egyébként nem ritkák. Az egyik legismertebb bútorgyártó cég, az Ikea például decemberben kényszerült 50 millió dollárt fizetni egy házaspárnak, miután 3 gyerekük is szörnyethalt egy rájuk boruló szekrény miatt.
2004-ben egy 3 éves kislányt ért hasonlóan szörnyű vég, szintén az Egyesült Államokban. Anyja ezután létre is hozott egy alapítványt, amely a hasonló esetek megelőzését tűzte ki célul. 2012-ben egy tanulmányt is készíttettek, amelyből az derült ki, évente több mint 25 ezer gyerek sérül meg bútorok, televíziók, egyéb szobai kiegészítők miatt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.