Hős tanár mentette a sikoltózó diákokat a halálbuszból

Hős tanár mentette a sikoltózó diákokat a halálbuszból

Szinyei Merse Pál
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 21. 14:00
Bors

Olasz lapértesülések szerint már kilométerekkel a baleset előtt technikai problémák merültek fel, erre egy kamionos hívta fel a figyelmet, ám azt nem tudni, hogy ennek volt-e bármi köze a történtekhez. A L'Arena írja, hogy egy szlovén kamionos még legalább 30 km-rel a baleset helyszíne előtt észrevette, hogy a magyar diákokat szállító autóbusszal valami nem stimmel. Nem tudni, hogy ennek a részletnek köze van-e ahhoz, amelyet Szijjártó Péter külgazdasági miniszter a délelőtt folyamán sajtótájékoztatón közölt, vagyis hogy a helyszínelők nem találtak féknyomokat.

Az olasz internetes lapban megjelentekből közben az is kiderült, hogy a helyszínen először más autók utasai segítettek, akik közül sokakat sokkoltak a baleset részletei. Takarókkal, ruhákkal igyekeztek segíteni a buszból menekülőkön.

Mindeközben az olasz Repubblicában megszólaló szemtanúk arról számoltak be, hogy az egyik kísérő tanár többször visszament a lángoló roncsba, ahonnan életét kockáztatva mentette ki a bajba jutott diákokat. A hírek szerint a hős tanár a hátán szenvedett égési sérüléseket.

Egy másik, feltehetően felnőtt utast, kezében az ablaktörő kalapáccsal találták már holtan, vélhetően a kollégájához hasonlóan menteni igyekezett, ám ő maga már nem jutott ki élve a lángoló pokolból. Közben kiderült, hogy a másik hős egy diák volt, aki életét áldozva mentette társait a pokoli tűzből.

Itt történt a baleset:

A helyszínen készült képek:

Az iskolára már kitették a fekete zászlót:

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.