Mindössze három éve űzi érdekes hobbiját a 47 éves Kánya Tamás, mára mégis hatalmas elismerésre tett szert. Uszadékfából és kavicsokból épített, igen látványos alkotásaival hívta fel magára a figyelmet.
– Eleinte kövekből kreáltam az építményeimet, amikből még egy szabadtéri kiállítást is rendeztem a Római-parton. A kezdeti sikerek után sajnos le kellett bontanom valamennyit, mert sokan megrongálták, de fél évig így is látható volt. Azóta csak saját magam és a facebookos követőim szórakoztatására csinálom – mondja a Borsnak Tamás, akinek egyébként semmilyen szobrász vagy fotós képesítése nincs. A Duna-parton sétálva a férfi gyakran belebotlott a vízből kisodródott fákba, amik különleges formája egykettőre megragadta a figyelmét.
– Szinte mindennap találkozom érdekes alakú uszadékfával, ezekből már rengeteg szobrocskát készítettem. Általában beállítom egy megfelelő pozícióba, majd készítek róla egy fotót. Ezeknek a műveknek hatalmas sikerük van a közösségi oldalon. Sok nemzetközi portál is átvette ezeket, a legutóbbi képemet pedig több százezren láthatták. Fontos megjegyezni, hogy a fadarabokon szinte semmit nem faragok, legtöbbször csak kiegészítem őket – húzza alá a férfi, aki műveit nem tudja hol tárolni, ezért a kép elkészítése után szétszedi azokat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.